Harangokkal kapcsolatos cikkek

Hol vannak a harangszakértők Magyarországon?

 Német Püspöki Konferencia már az 1960-as évektől püspöki harangszakértők képzésébe
kezdett, akiknek az akkori feladata a világháborúk utáni harangpótlás szakmai és gazdasági felügyelete volt.
 A Konferencia egyik központi szervezeteként az alapítás óta töretlenül működnek, azóta három országban, Ausztriában, Svájcban és Németországban minden egyházmegyében van
főpásztori harangszakértő. Legfeljebb öt évente kötelezően kánoni harangvizitációt kell tartaniuk, amit részletesen dokumentálni kell, továbbá új templom építése vagy új harangok
felszentelése esetén is meg kell vizsgálniuk a tervezett munkák műszaki és gazdasági, és minőségbiztosítási vonatkozásait.

 Maga a harangvizitáció sokkal régebbre nyúlik vissza, már néhány száz évvel ezelőtt rendelkeztek arról, hogy a püspök ellenőrizze a templomok harangjait, s győződjön meg arról, hogy megvannak-e a biztonságos működéshez szükséges feltételek.

 Magyarországon -a nagy háborúk előtt- a harangozók szolgálata következtében technikai értelemben erre nem volt szükség, azonban az ország jelenlegi harangkészletének nagy részét adó, háborúk utáni harangpótlások sajnos felügyelet nélkül zajlottak. Ezek már sok helyütt villamosítással készült harangok voltak, ezért a harangozókat ezután menesztették.
 A személyes felügyelet hiánya, illetve a legtöbb helyen eredendően silányul kivitelezett munka az
azóta eltelt közel 70 évben példátlan állapotokhoz vezetett mára a magyar egyházmegyék templomtornyaiban.
 Ezen állapotok felszámolását nehezíti, hogy azóta sem ellenőrzött és minőségbiztosítási előírások nélküli a harangszereléssel,
harangok beszerzésével, és öntésével foglalkozó cégek végterméke, továbbra sem kell átvételkor hozzáértő emberek előtt a munkának megfelelni.
 Általánosan érvényes, hogy olyan műszaki tartalommal adják át a munkát, mely az ún. rekurzív
hibakörbe (időről-időre meghibásodó, elviekben is rosszul felépített rendszerek) kényszeríti a
harangozó rendszer elemeit, mely után rendszerességgel kell javítást végeztetni. Ez garantált
megélhetés egy szerelőnek, de felesleges kiadást jelent a plébániáknak, továbbá a gyenge minőségű kivitelezés
nem jár következmények nélkül, így sokkal sűrűbben károsodnak a harangok, gyenge minőségű a hangjuk (lekötött ütők),  a rövidebb élettartam költségei pedig szintén a plébániákat, egyházmegyéket terheli.

Szakadt nyelv felfüggesztés
1. sz ábra: harangnyelv rögzítése a kirepülés előtti utolsó állapotban

A  2020-as évtized műszaki követelményeit szükségesnek látjuk összhangba hozni - kidolgozott, és bevált Európai mintaként kezelve- a Német Püspöki Konferencia által megfogalmazott irányelvekkel, azok átvételével és betartásával az egyházi vagyongazdálkodás szempontjából racionális beruházást, felújítást, javítást hajthat végre Megrendelő.

 Ezen követelmények -teljesülésük esetén- hosszú távon a lehető legjobb, legbiztonságosabb, leggazdaságosabb megoldást garantálhatják
mind zenei, liturgikus és műszaki szempontból.
 A munkálatok kivitelezéséhez jogszabályban meghatározott tartalommal készülő kiviteli terv dokumentációt kell készíttetni megfelelő jogosultságú szakági tervezők bevonásával.